Írtunk már az implantátumok jelentőségéről, az implantátumokon rögzített fogpótlások által elérhető eredményekről. Most egy picit másként szeretnénk az implantátumokat, a rajtuk rögzített fogpótlások valódi szerepét bemutatni.
Mostani CIKKünk megírásának alapvető oka az elmúlt 1,5-2 év alatt Pácienseink által elmondott, megélt „élményeken” alapul.
Egyre többet hangzott el néhány mondat Pácienseinktől (más fogászatokon kapott javaslatok alapján) a konzultációk alkalmával!
EZEK KÖZÜL A LEGTÖBBET HALLOTT A KÖVETKEZŐK VOLTAK:
– „Húzzuk ki a fogakat, az implantátumokkal már nem lesz problémája!”
– „Négy darab implantátumra is (All-on-4! Ez a NOBEL cég implantátum fajtája. Egy a sok közül) rögzített „körhidat” készítünk Önnek!
– „Az implantációt követően 2 nap múlva rögzített fogpótlást kap!”
„Húzzuk ki a fogakat, az implantátumokkal már nem lesz problémája!”
Az egyik Páciensünknél 13 db fogát kommunikálták, hogy „húzzuk ki”, a CT FELVÉTEL ÉS FOGSZAKORVOSI VIZSGÁLATOK ALAPJÁN EGYETLEN FOGÁT SEM KELLETT ELTÁVOLÍTANI!
Másik Páciensünknél 8 db fogát kommunikálták, hogy „el kell távolítani, csontpótolni kell és implantálni.” CT FELVÉTEL ÉS FOGSZAKORVOSI VIZSGÁLATOK ALAPJÁN EGY DARAB GYÖKÉRKEZELT FOGÁT KELLETT ELTÁVOLÍTANI, MIVEL AZ INDOKOLATLAN TERHELÉSTŐL KETTÉ VOLT TÖRVE!
Következő Páciensünk 5 db fogát távolították el, majd 6 db implantátumot (NOBEL) kapott, amire egy kemény műanyag (kerámia munkával megegyező keménységű!) pótlást kapott szinte azonnal!
Ebben az állapotban érkezett meg konzultációra hozzánk, illetve hozta a röntgen felvételét, ami a húzások előtt készült. A HOZOTT RÖNTGENFELVÉTEL ALAPJÁN AZ 5 DB FOGÁNAK AZ ELTÁVOLÍTÁSA NEM VOLT INDOKOLT!! A konzultáció az implantációt követően 1,5 hónapra történt, mivel panaszos volt és nem tudta a „kemény műanyag fogpótlását” használni!
Ez a fogpótlás háromszor készült újra, de minden alkalommal másnapra eltört! (EZ IGAZOLJA, HOGY A SZÁJÜREGBEN A TELJES TESTI ERŐKIFEJTÉS JELEN VAN!) A beültetett 6 db implantátumból, amik „azonnal terhelhetőnek” voltak kommunikálva, 1 hónapon belül a „kemény műanyag” fogpótlás által okozott rágóterhelés miatt 2 db implantátumot a Páciens elveszített! Így a vesztesége 1,5-2 hónapon belül 5 db saját fog és 2 db implantátum + mindezek teljes költsége, a beavatkozásokkal járó alkalmak kellemetlenségeiről, az események kapcsán kialakult BIZALOMVESZTÉSRŐL, a korlátozott étkezésekről, a kommunikáció kellemetlenségéről, az utazások időtartamáról (Dunaújváros-Budapest- Dunaújváros), mindezek eredménytelenségéről nem is beszélve.
EGY FOGPÓTLÁS TERVEZÉSE, AZ IMPLANTÁTUMOK POZÍCÓJÁNAK, DARABSZÁMÁNAK TERVEZÉSE, MAGÁNAK A CIRKÓNIUM FOGPÓTLÁSOKNAK A TERVEZÉSE AZ ALAPJA ANNAK AZ EREDMÉNYNEK, AMI MIATT EGY PÁCIENS MINDEZEKBE BELEVÁG ÉS TERMÉSZETESEN VÁLLALJA AZ ELLÁTÁS ANYAGI VONZATÁT!
DE MIT IS AKAR Ő VALÓJÁBAN?
– Megszabadulni egy jelentős problémától, esetleg a régi nem működő, diszkomfortot okozó fogpótlásoktól.
– Szeretne teljes értékű rágás és metszés funkciókkal jóízűen étkezni.
– Ha már megcsináltatja a fogazatát, szeretne egy kiemelten magas esztétikai eredményt.
Mindezeket szeretné hosszútávon birtokolni a legminimálisabb kellemetlenséggel járó beavatkozások lépéseivel.
AZ EKVIDENT PLUSSZ FOGÁSZAT EZT BIZTOSÍTJA PÁCIENSEI RÉSZÉRE, HISZEN AZ ELLÁTÁS LÉPÉSEI, AZOK EREDMÉNYE NEM A PÁCIENS FELELŐSSÉGE, HANEM A MIÉNK!
Amennyiben egy Páciens időben megjelenik a kezeléseken, betartja a Fogszakorvosi utasításokat-kéréseket, a szerződés szerint időben kifizeti a számlát, akkor mindent megtett ami az Ő kötelezettsége és az Ő felelőssége. Minden más nem Őt terheli.
A FOGÁSZATON BELÜL IS MEGJELENT A DIGITÁLIS TECHNOLÓGIA!
Az EKVIDENT PLUSSZ Fogászat is rendelkezik ezekkel a technológiákkal, sőt, napi szinten alkalmazzuk. Viszont a FOGÁSZAT 80 %-ban még mindig egy szellemi és manuális képességeken alapuló szakma!
A DIGITÁLIS TECHNOLÓGIA sokat segít, hogy precízen, pontosan lehessen dolgozni, de nem oldja meg és nem is fogja megoldani helyettünk a munkát!
FOGÁSZAT ÉS FOGÁSZAT KÖZÖTT EZÉRT VAN KÜLÖNBSÉG! A digitális technológia a fogászatban, azon belül is az implantológiában, illetve a fogpótlások tekintetében nem egy „automatikus” folyamat! Egy szoftver nem tudja mi az, hogy BIOSTATIKA, nem értelmezi az elvégzendő feladatokat, nem mérlegel funkciókat, nem
lát előre következményeket.
Ehhez szakértelem és tapasztalat kell! Egy olyan fogászati ellátást biztosító csapat, amely a digitális technológiát nem eszközként, hanem rendszerként használja! (Egy átlagos protetikai (fogpótlástan) ellátásnál a páciens 3 alkalommal van jelen, viszont 14 különálló, egymásba kapcsolódó lépés szükséges a végleges, panaszmentes, BIOSTATIKAILAG rendezett munka átadásához! A 14 lépésből mindössze 3-nál alkalmazható a digitális technológia!)
Pl.: Jelen pillanatban lehet digitalizált lenyomatot venni a Páciens szájüregéből egy CIRKÓNIUM FOGPÓTLÁS KÉSZÍTÉSÉHEZ! Viszont miről veszünk digitális lenyomatot?!
-A VÉGLEGES, PANASZMENTES, BIOSTATIKÁRA KÉSZÍTETT CIRKÓNIUM FOGPÓTLÁS RÖGZÍTÉSÉHEZ MEGTERVEZETT ÉS ELVÉGZETT VÁLLAS PREPARÁTUMOKRÓL?
VAGY
-Körkörösen, néhol hasasan, tengelyeltéréssel csiszolt fogakról, hogy „valamilyen kerámia” elférjen?!
A LENYOMAT SZKENNER MIND A KETTŐ ESETBEN TÖKÉLETES 3D KÉPET FOG ADNI!
VISZONT MUNKÁT VÉGEZNI AZ UTÓBBIRA NEM LEHET! Ugyanis ÁTADHATATLAN FOGPÓTLÁS AZ EREDMÉNYE! Ilyenkor szokták átadáskor csiszolgatni a fogakat, hogy a híd egyáltalán felhelyezhető legyen. A rágófelszín „csiszolgatásairól” nem is beszélve. Ezt hívják néhányan a fogászati szakmában „harapás finomhangolásnak”!
A valóság viszont az, ha egy protetikai (fogpótlástan) ellátás tervezett, BIOSTATIKÁRA (Mi a BIOSTATIKA? Az alsó-felső állcsonton az ép fogak általi egyenletes záródás, amely mindkét oldalon azonos erőhatással történik. Kopott, hiányos, hagyományos módon készített koronákkal ellátott fogazaton ez nincs jelen! Ilyenkor kibillent statikáról beszélünk, ami indokolatlan és romboló erőhatásokat fog okozni a meglévő vagy a koronázott fogazaton! Egyszerűbben: BIOSTATIKA nélkül fogpótlást készíteni olyan, mintha egy házat alap nélkül építenének meg méregdrága anyagból. Össze fog dőlni! Vagy egy teraszt vízszigetelés nélkül burkolnának le márványlapokkal. 1 szezon, és széthullik!) készül, a beavatkozások lépéseinek eredménye minden esetben rendezett, akkor ILYEN NINCS és AZ ÁTADÁS VALÓS, MŰKÖDŐ EREDMÉNNYEL ZÁRUL. Az EKVIDENT PLUSSZ FOGÁSZAT EZT BIZTOSÍTJA PÁCIENSEINEK!
Térjünk kicsit vissza a „húzzuk ki a fogakat, mert az implantátummal nem lesz több probléma!”, illetve „4 implantátumra CIRKÓNIUM körhidat adunk Önnek (All-on-4 NOBEL) egyre elterjedtebb „megoldásokhoz”.
-IMPLANTÁLNI EGY PÁCIENSNEK AZ ELMÚLT 25 ÉV TAPASZTALATA ALAPJÁN KETTŐ ALKALOMMAL LEHET. ENNEK OKA, HOGY EGY IMPLANTÁTUM ELVESZTÉSE LÉNYEGESEN NAGYOBB CSONTVESZTESÉGGEL JÁR, MINT EGY FOG ELTÁVOLÍTÁSA!
„Implantációt követő második napon ideiglenes fogpótlást adunk át.”
Az ideiglenes fogpótlás ilyen esetben egy kemény műanyag PMA fogpótlás! Az implantátumok ilyenkor azonnal teljes értékű terhelést fognak kapni! Felmerül a kérdés ha az implantátum 2 nap után terhelhető, akkor miért 4 hónap múlva kapja meg a páciens a végleges CIRKÓNIUM PÓTLÁSOKAT!?? (Páciensünk ezért veszített el 1,5 hónap után a 6 db implantátumból 2 db-ot!) AZÉRT MERT VALÓJÁBAN AZ IMPLANTÁTUMOK TELJES CSONTOSODÁSA 2,5 HÓNAP, DE 3 HÓNAP ELTELTÉVEL TERHELHETŐEK!
-Az implantátumoknak nincs mozgathatósága, menettel ül az állcsontban! Ellenben a saját fogazatnak az izmok és szövetek által van némi rugalmassága, toleranciája! A BioStatika nemléte, hiánya által készített, hagyományos fogászat általi CIRKÓNIUM KERÁMIA MUNKÁK sajnos olyan felborult terhelést fognak okozni, ami miatt az implantátumok, de a saját fogazat sincs biztonságban.
HIÁBA A DIGITÁLISAN VETT LENYOMAT VAGY A DIGITÁLISAN KÉSZÍTETT FOGPÓTLÁS!
-Az emberi élő fogazat egyenként egy ¾ gyökérfelszíni alátámasztást, munkavégzést biztosít az 1/3-nyi koronális résznek, amit fognak lát a páciens!
Egy felső állcsonton 14 db fog az alsó állcsonton szintén 14 db fog biztosítja azt a STATIKAI alátámasztást, ezen belül a rágás funkciót, illetve a metszés funkcióját, ami a fiziológiás működést biztosítja mindannyiunk számára! Ebből a BIOSTATIKAI alátámasztottságért 16 db rágófog felel, amelyeknek a fotón is látható gyökérfelszíni tömege van! Ezt azért nagyon fontos megérteni, mert a fogászati implantátum (MINDEGY MELYIK GYÁRTÓ CÉGET NÉZZÜK!) gyökérfelszíni tömege egy felső front 2-es fog gyökérfelszíni tömegével azonos!
Hangsúlyozni szeretnénk, hogy mindegy melyik fogászati implantátumról beszélünk!
Vannak „divatos” márkák, de valójában nincs jelentőségük!
A fogászati implantátumnál egész más szempontok tesznek lényeges különbségeket, hogy jó vagy nem jó!
4 db implantátumra (pl. All-on-4) CIRKÓNIUM körhidat felhelyezni, úgy, hogy egy állcsonton 12-14 db fogat kell pótolni + ennek a fogpótlásnak fiziológiás funkciókat, alátámasztottságot kell hordoznia a páciens számára hosszútávon, ez a FIZIKA TÖRVÉNYEI ALAPJÁN NEM BIZTOSÍTOTT!
MIT JELENT EZ VALÓJÁBAN?
A fotón jól látható a különbség az élő fogazat általi gyökérfelszín fiziológiás tömege, valamint 4 darab implantátum gyökérfelszínének fiziológiás tömege KÖZÖTTI KÜLÖNBSÉG!
Ez csak az egyik része. A rögzítettség, illetve annak módja a fotón látható módon van megoldva, azaz 4 darab 3-4 menettel rendelkező csavarral történik.
Az implantológus szájsebészet által meghatározott szabály szerint állcsont ív méretétől függően minimum 6 db implantátum szükséges, de a leghelyesebb megoldás 8 db implantátumon rögzített CIRKÓNIUM KERÁMIA FOGPÓTLÁS! (Azért CIRKÓNIUM, mert a CIRKÓNIUMNAK NINCS HŐTÁGULÁSI TÉRFOGAT VÁLTOZÁSA, ELLENBEN A FÉMKERÁMIÁVAL! ÍGY A BIOSTATIKÁRA KÉSZÍTETT CIRKÓNIUM KERÁMIA MUNKA NEM MOZGATJA AZ IMPLANTÁTUMOT.)
AZ EKVIDENT PLUSSZ FOGÁSZAT IS RENDELKEZIK A DIGITÁLIS TECHNOLÓGIÁK MINDEGYIKÉVEL ÉS ALKALMAZZUK AZT A
NAPI MUNKÁNKBAN. A BIOSTATIKÁRA TERVEZETT, ELŐKÉSZÍTETT MUNKÁINKAT ÍGY MÉG NAGYOBB PRECIZITÁSSAL, BIZTONSÁGGAL TUDJUK ÁTADNI PÁCIENSEINKNEK.
Az EKVIDENT PLUSSZ Fogászatnál mi mindannyian azt gondoljuk, hogy egy páciens rágószervi rehabilitációját határozottan komolyan kell vennünk és munkánk első lépése, hogy felelősséget vállalunk érte, hiszen ez a szakmánk alapvető szándéka, célja.
Ezt jelenti a napi munkavégzésünk, ami egy embertársunk jövőbeni biztonságát, önfeledt mosolyát szolgálja.












