Egy Angliában élő hölgy páciensünk esetén keresztül szeretnénk bizonyosságot adni arról, hogy a fogászati ellátásunk eltér a „megszokott, sok időt, sok kezelési alkalmat” jelentő és a végeredmény szempontjából bizonytalan jövőt jelentő ellátástól.
A páciens bejelentkezését követően kaptunk Angliából egy panoráma röntgen felvételt. Itt még nem kellett utaznia, hiszen látnunk kellett a fogászati esetét. Régi hídpótlásokkal, letört fogakkal, régi tömésekkel rendelkezett ugyan, de a röntgen adott annyi bizonyosságot, hogy fogászati esete kezelhető, illetve a kezelésekhez tulajdonképpen 2 nálunk töltött alkalom elég lesz. Volt ugyan konzerváló (állapotmegtartó) fogászati kezelésre szükség az eset biztonságos, hosszútávú zárásához, de látható volt, hogy a BIOSTATIKAI szolgáltatást követően, a fogazat csiszolásai alkalmával ezek a konzerváló fogászati szolgáltatások elvégezhetőek lesznek. A röntgen adatai alapján az egyeztetést követően kijelöltük az első alkalom utazásának időpontját.
Egy hétfői napon érkezett meg délelőtt a páciens. Aznap megtörténtek a szükséges vizsgálatok, amik teljes egészében alátámasztották az előzőleg küldött röntgen felvétel adatait, illetve az új röntgen felvétel információit is. A vizsgálatokat követően a HÉTFŐI napon elkészült az a BIOSTATIKAI (testek egymáshoz való egyensúlyi viszonya a fogazaton keresztül) szolgáltatás, ami talán az egész ellátás legfontosabb lépése, hiszen nem a kopott fogak, régi pótlások által fenntartott pozícióra szeretnénk dolgozni, hanem az ép fogazat által valamikor fenntartott BIOSTATIKÁRA.
Egy új fogmű, főleg ha CIRKONIUMBÓL készül vagy ha IMPLANTÁTUMOK szükségesek a fogművek rögzítéséhez, akkor van rendben igazán egy páciens nézőpontjából, ha panaszmentes, az ép fogazat működésével megegyező funkciókat ellátni képes eredményt teremtenek. Az esztétika mellett ez a legfontosabb, hiszen a munkánk eredménye fogja ezt az eredményt biztosítani. Ebben az esetben is a BIOSTATIKA volt az első lépés, aminek adatai elengedhetetlenek voltak a másnapi beavatkozáshoz.
KEDDEN reggel 9.30 órakor elkezdődött a biztonságos adatokra alapozott szájban lévő munkavégzés. A csiszolások, mintavételek, állcsontpozíciók rögzítése, konzerváló fogászati beavatkozások és az IDEIGLENES FOGMŰVEK készítése a páciens részéről pihenésekkel együtt 5 órát vett igénybe. Ennek az eredménye az lett, hogy kora délután ugyanabban az állapotában volt az IDEIGLENES FOGPÓTLÁSOK által, mint hétfőn, amikor megérkezett.
Ezt követő napon, szerdán délelőtt hölgy páciensünk visszautazott Angliába, ahol életvitelszerűen él és naponta emberekkel bánva végzi munkáját. Ez azért nagyon fontos, hogy „Emberekkel bánva, naponta”, mert a fogazata az Ő számára munkaeszköz! Az IDEIGLENES FOGPÓTLÁSOKKAL panaszmentesen töltötte napjait és azt az időt, ami szükséges volt az új BIOSTATIKÁRA készülő CIRKONIUM fogművek gyártásához. Ez idő alatt többször beszéltünk a pácienssel, aki naponta megélte, hogy sokan dicsérik a „mosolyát” és azt hiszik az a végleges eredmény, ami tulajdonképpen csak IDEIGLENES PÓTLÁS volt.
2 hét elteltével érkezett vissza hozzánk egy szerda délelőtt, az átadás napjára. Arról számolt be, hogy nagyon izgatott, mert e-mailben megkapta a kész CIRKONIUM fogművek fotóját, amin azt az eredményt látta, amire 15 éve vágyik és a METSZŐ fogak pont úgy néznek ki, amint az eredeti fogai, amiről azt gondolta, hogy többet nem kapja vissza.
Igen, ez valós feltételezés!
Sokan azt hiszik, hogy egy fogpótlás már nem tud olyan lenni, mint az eredeti fogazat vagy nem tudja azt a komfortot elérni, mint valamikor a „saját” fogazat tudott.
EZ NEM ÍGY VAN!
Létezik megoldás, létezik olyan fogászati szolgáltatás, ami eléri ezt az eredményt, ami egy ember életének a részévé tud válni, örömöt okoz és az éves kontrollok megtartásával hosszútávon biztonságos megoldás mind esztétikailag, mind funkció szempontjából. Végül is ez az EKVIDENT eredménye. Ebben az esetben is el tudtuk érni.
Sőt. Ha az eredménybe tett munkát, energiát összegezzük, kettő alkalom kellett az ügyfél részéről és a fotón látható eredménnyel záródott az esete.
Az, hogy fogászati problémája, ami 15 éve kíséri a napjait megoldódott az eredménynek csak egy része. Visszakapta az ügyfél régen elveszített „mosolyát”, gondtalanságát és ezt mind hosszútávon tudja magáénak a jövőben. Minden fogmű, IMPLANTÁCIÓ, CIRKONIUM pótlás, fogászati beavatkozás az elején sokkal nagyobb problémának, feladatnak tűnik a pácienseink számára, mint a végén, amikor már megtapasztalták a különbséget. A képeken látható lezárt esetnél is így volt és ez érthető is, hiszen sok mindent megél egy páciens mire döntést hoz, illetve mire megérkezik az első konzultációra hozzánk. A mi napi munkánk viszont az, hogy minden páciensünknél elérjük azt az eredményt, ami miatt bennünket választottak.
Bízunk benne, hogy sikerült Önnek olyan információkat adnunk, ami miatt másképpen gondol a fogászatra vagy segíteni tudtunk a döntésének meghozatalában.
Köszönjük figyelmét és azt az időt, amit ránk szánt.