Ma a XXI. Században olyan magas színvonalon van a fogászati technológia, beleértve az implantáció területét is, hogy nem elfogadható a kudarc és nem elfogadható a páciens számára, formailag nem kezelhető, kényelmetlen fogpótlás.
Implantátumokon rögzített fogpótlással ellátott páciens olyan komfortérzethez, stabilitáshoz és nem utolsó sorban egyéni esztétikához juthat, ami meghatározza az életét, a személyiségét és mindennapi örömeit. Ez természetesen csak szakszerűen megtervezett lépésekkel érhető el.
Az emberi fogazat térbeli adatai (fogforma, fogméret, síkok, stb.) az Ön esetében is visszakereshetőek testi adatai alapján, de a legfontosabb az a biostatikai egyensúly, amely a saját ép fogazatával megvolt. Az Ön igényeit és szándékát tiszteletben tartva tőlünk ehhez a szolgáltatáshoz jut hozzá.
„2009. nyarán egy kerti baleset során a fogaim megsérültek. Mivel évekig azt hittem jó kezekben vannak a fogaim, gondoltam most sem lesz ez másképp. A fogorvosom közölte, hogy sajnos ki kell húzni egy pár fogamat, viszont Ő implantátumot nem tud nekem beültetni. A gondok ekkor kezdődtek. Hol találok egy jó szakembert??
Munkahelyi kapcsolatomnak köszönhetően kaptam meg Csatári Tamás elérhetőségét….Elbeszélgetések és részletes tájékoztatások után belevágtunk a fogaim helyrehozatalába.
Bátran állíthatom, mindvégig biztonságban éreztem magamat a kezelések során, nem beszélve arról, hogy a fájdalmak is a lehető legelviselhetőbbek voltak.
Tamás precízen és nagyon aprólékos munkával elkészítette a fogsoraimat.
Olyan színű és alakú lett, melyet mindenkinek bátran megmutatok. 2010. Őszén már széles mosollyal gondolok a múltra vissza.
Amennyiben újra kellene kezdenem, mindent ugyanígy tennék. Bátran ajánlom Tamást mindenkinek, mert a hab a tortán az Ő munkája volt. A lehető legjobb, pozitív tulajdonságokkal rendelkező embert ismerhettem meg személyében.
Köszönöm Tamás a munkát és a szép fogsoromat!” (G. Sándor)