Ekvident Magazin

Az implantátum valódi értéke a fogászatban

Budapesti Hölgy páciensünk 2021. tavaszán keresett fel bennünket fogászati problémájával. Elmondása alapján 2 éve figyeli az EKVIDENT honlapját, a munkáink eredményességét. Várakozásának a múlt, az eddigi „kezelések”, az így kapott hagyományosan készített fogpótlások voltak az okai.

Az implantátum valódi értéke a fogászatban

Egy ilyen munkát mindenki egyszer szeretne megcsináltatni, de úgy, hogy az első konzultációs alkalomtól tudja, hogy meg is fogja kapni azt az eredményt, amit szeretne.

Sajnos a régi pótlások alatti fogazat nem volt megmenthető! A hagyományos körkörös csiszolásoknak, a nem záródó koronáknak köszönhetően az elmúlt 8 év eredménye egy felső fogatlan állcsont lett. Ennek eredményeként a rögzített fogműveket implantátumokon tudtuk csak rögzíteni.

Az implantáció minden lépése ma már egy kiforrott technológia, abban az esetben, ha a végleges fogművek BioStatikára (testek egymáshoz való egyensúlyi viszonya) készülnek, precízen megtervezve a fogászati ellátást a végeredmény érdekében.

Az implantátum vagy az implantátumok nem maga a CÉL vagy eredmény! Az implantátum vagy implantátumok csak egy eszköz a BioStatikai fogművek rögzítéséhez.

Budapesti Hölgy páciensünk esetében is így jártunk el. A BioStatikai állcsont pozíció regisztrációját követően visszamértük az eredeti, ép fogazat fiziológiás tömegét, majd készült egy ideiglenes fogpótlás

Az implantátum valódi értéke a fogászatban

Ez az ideiglenes fogpótlás egyben sablon volt az implantátumok beültetéséhez is. Az ideiglenes fogpótlás fontos, hiszen az implantáció gyógyulási, csontosodási idejét teljes mértékben kiszolgálja, illetve nem utolsó sorban biztosítja azokat az életfunkciókat (étkezés, kommunikáció, esztétika) ami a napi élet része!

A Páciens lényegesen jobb állapotba került a kiinduláshoz képest. Nincs már gyulladt, panaszos terület a szájképletben.

A Páciens az implantátumok gyógyulási ideje alatt a végleges BioStatikai fogművekkel megegyező fogméreteket, formákat viseli.

Természetesen ezek a fogpótlások nem összetéveszthetők a végleges BioStatikai fogművekkel, viszont kényelmesebb, esztétikusabb, emberibb életet biztosít a páciensnek.

A fogazat az emberi test egyik legfontosabb része, nem elsősorban egy „fogszín”. A BioStatikai fogművek tervezésénél ennek a megvalósulása az elsődleges szempont.

Az implantátum valódi értéke a fogászatban

Az implantátumok tengelyállása, azok tervezése a páciensnek talán nem tűnik fontosnak, de akkor sem tudunk másképpen gondolkozni, tervezni, mivel a végleges BioStatikai fogművek, azok biztonságos, hosszútávú működésük szempontjából elengedhetetlen, és itt már igenis a páciens védelméről, a neki készített munka hosszútávú értékéről van szó.

Lezárt, panaszmentes eseteket állítunk elő, hiszen ezért jön hozzánk mindegyik páciensünk. A köztes lépéseket (régi pótlás levétele, implantáció, stb.) a páciens „elviseli”, elfogadja azokat, de valójában szeretne egy rendezett, esztétikus, működő, hosszútávú eredményt, amivel jól érezheti magát, örömmel nevethet, étkezhet.

Az ide vezető lépések, ellátási alkalmak tervezhetők és lényegesen kevesebb alkalomból elvégezhetők, mint ami megszokott.

Budapest Hölgy páciensünk fogászati esetét implantációval együtt 7 lépésből zártuk le.

Az implantátum valódi értéke a fogászatban

Az eredmény minden fogászati esetnél elérhető, és nem biztos, hogy 2 év szükséges a döntéshez, persze az okát megértjük, tudjuk, de lehet kellemetlenség nélkül, előre tervezhető módon dolgozni. Lehet biztonságot adni egy másik embernek, főleg akkor, ha nem ért hozzá.

Nem is kell, hogy értsen hozzá, az a MI feladatunk, tőlünk várja az eredményt, a megoldást. Természetesen ezt minden esetben megtesszük.

Az implantátum valódi értéke a fogászatban
Call Now Button