Az esztétika és a cirkon kerámia kapcsolata

Ekvident | 2018.11.10.
Az esztétika és a cirkon kerámia kapcsolata

Ha a fogászatban esztétikáról beszélünk, a legtöbb esetben a metszőfogak kerülnek előtérbe. Sokan gondolják, hogy a „kirakat” legyen rendben, és a hátsó fogak hiányával, illetve azok problémáival már kevésbé vagy egyáltalán nem kell foglalkozni. Pácienseink, elmondásaik alapján évekig gyűjtötték az erőt, hogy belekezdjenek fogaik rendbe tételéhez vagy a korábbi, nem komfortos és nem éppen esztétikus fogpótlás cseréjéhez. A múltban megtapasztalt beavatkozások, az olyan fogpótlás, aminek nem volt rendben a formája a tömege vagy az egészet nem érezte sajátjának, mind, mind visszatartó erő lehet.
Pedig a fogforma, a fogak tömege visszakereshető és elő tud állni egy olyan esztétikus fogpótlás, amit a páciens 100 %-ban a sajátjának érez.
A korábban megtapasztalt fájdalmak után nehéz elhinni, hogy a fogászat lehet emberséges és szinte fájdalommentes. Nem volt még olyan ellátott páciensünk, aki ne ezt igazolta volna vissza.

Az esztétika nem csak a metsző fogakkal kapcsolatos, hiszen párkapcsolatainkban, az üzleti kapcsolatokban a mosoly sokat számít, és az sokkal feltűnőbb, ha valakinek a metsző fogai rendben vannak, de hátsó fogai hiányoznak vagy rendezetlenek.
Nem cél a szabályos fogazat előállítása. Több páciensünk külön kéri, hogy az a kis rendellenesség, ami megvolt az eredeti fogazatán, az maradjon meg a fogpótlásában is. Természetesen, ha valaki szabályos fogazatot szeretne a keszekusza fogai után, tőlünk megkapja, de figyelembe véve a páciens arcformáját, az eredeti fogazatának tömegét és méretét.

A cirkonium anyagánál fogva támogatja az esztétikus fogazat megvalósulását. A cirkon korona eredetileg cirkónium-oxidból készül, mely egy porcelánhoz hasonló anyag. A cirkon korona színe meg tud egyezni a fogak eredeti színével, ezért olyan közkedvelt a páciensek körében, de ha alsó felső cirkon hidak készülnek lehetőség van akár más szín választására és a vágyott esztétikus, csillogó mosoly elérésére is.
Amennyiben vállas előkészítéssel történik a fogak csiszolása a cirkon korona illeszkedése tökéletes.
Az Ekvidentnél minden fogászati eset konzultációval kezdődik, ahol pontos adatokat adunk át pácienseinknek az adott munkafolyamatokról, azok lépéseiről.

Lehet, hogy a döntés meghozatala időbe telik a páciensek részéről, mivel végleges megoldást keresnek fogazatuk kezelésére, ám amikor megkapnak minden információt, ez az idő le tud csökkenni és munkánk eredménye megvalósul.

Call Now Button