Amikor nem az öttagú HÍD-pótlás a megoldás

Ekvident | 2019.06.24.
Amikor nem az öttagú HÍD-pótlás a megoldás

Elég, csak magamból kiindulni (igaz 2006-ban volt és nem ismertem azokat az adatokat, amelyekkel ma már másképp nézek a fogászatra és a fogászati megoldásokra), amikor csak az volt a fontos, hogy a felső fogazatom mosolyvonaláig legyenek rendben a fogaim, nem foglalkozva a hátsó fogaim funkcióival. Igaz, az akkori fogorvosnak

csak egy darabszám voltam a napi
rendelésében,

semmilyen információt nem kaptam arról, hogy mi oldaná meg igazán a fogászati problémámat.

Nagyon sokan keresnek meg bennünket azzal az igénnyel, hogy „csak” néhány fogukat szeretnék rendbe tenni. Az Ekvident felelősségvállalása viszont nem engedi meg, hogy „csak” úgy hagyjuk a pácienseket a saját elképzeléseik alapján dönteni. Attól még dönthet úgy a páciens (elég ritka), hogy marad az eredeti elképzeléseinél, de legalább minden információval rendelkezik döntése meghozatalakor.

Vannak, akik 1-2 éve hordott öttagú HÍD-pótlással érkeznek. Ők ez alatt az idő alatt megtapasztalták milyen egy nem működő fogpótlással együtt élni. Mert ez tényleg csak egy együttélés. Hatalmas károkat okozva nem csak a lecsiszolt fogaknak, hanem a meglévő nem koronázott fogaknak is.

A nem záródó koronák alatt a lecsiszolt
fogak kerülnek bajba, nem beszélve az
ínyfelületről, ami jellemzően a fogpótlások
felragasztását követően azonnal gyulladásba
kerülnek.

És még ennek az egyszerű műveletnek az eredménye, amit azonnal érzékel a páciens, a nem megfelelő méretű és tömegű fogpótlások. Látja a tükörben, hogy mintha nagyobb lenne, érzi a nyelvével, hogy vastagabb, mint ahogy kellene, hogy legyen. A fogorvos azt mondja, majd megszokja. És ezzel éli a mindennapokat. Dolgozik, kommunikál, próbál mosolyogni, és a figyelme folyamatosan azon van, hogy ez nincs rendben.

Egy öttagú metsző HÍD-pótlás ugyanolyan fontos a páciens életében, mint egy 26-28 koronából álló implantációs komplett szájrendezés funkcionális működő eredménye.

Nem egy, nem két páciensünk van, akik életében a kisebb munkák is ugyanazt a traumát okozzák, mint egy nagyobb munkának a működési hiánya. Ha a páciens időben jelentkezik sok esetben a kisebb munkák cseréjével, azoknak korrekt ellátásával megoldható a fogászati eset.

Illetve meg tudjuk menteni a pácienst a
jövőbeni nagyobb kiterjedésű fogpótlások
készítésétől.

Amennyiben egy fogpótlás darabszámtól függetlenül nem biztosítja a fogazat valódi működését, akkor jön el az a pont, amikor már annyi figyelmet von el a mindennapok feladataitól ez az egyszerű dolog, mint fogpótlás, hogy páciens újra információkat gyűjt a fogászati problémája megoldásához.

Az Ekvidentnél a konzultáción a páciens
mindent tisztán ért, biztonságban érzi
magát, reális döntést tud hozni a fogászati
állapotával kapcsolatban.

A konzultációt követően kerül sor az orvosi vizsgálatra, a páciens fogazatáról panoráma röntgen készül, majd a kitűzött cél elérése érdekében megtörténik az a BioStatikai (testek egymáshoz való egyensúlyi viszonya a fogazaton keresztül) szolgáltatás, ami az egész ellátás legfontosabb lépése, hiszen nem a kopott fogak, régi pótlások által fenntartott pozícióra szeretnénk dolgozni, hanem az ép fogazat által valamikor fenntartott BioStatikára.

Egy új fogpótlás, főleg ha cirkoniumból vagy ha implantátumok szükségesek a fogművek rögzítéséhez, akkor van rendben egy páciens nézőpontjából, ha panaszmentes, az ép fogazat működésével megegyező funkciókat ellátni képes eredményt valósít meg.

Az esztétika mellett ez a legfontosabb, hiszen a mindennapi munkánk fogja ezt az eredményt biztosítani.

Ezért dolgozunk minden nap!

Call Now Button